Zeolit (Neurosan)

Zeolit, neirosan, nehézfém kivezető kelátkötő

Zeolit

“A kutatók bebizonyították, hogy számos betegség és a korai öregedés egyaránt a szabad gyökök számlájára írható. Egy különleges vulkáni eredetű kőzettel semlegesíthetők a sejteket károsító szabad gyökök. Ez a kőzet méregteleníti, salaktalanítja a sejteket. Akit foglalkoztat a természetes, egészséges táplálkozás, tisztában van vele, milyen fontosak szervezetünknek az ásványi anyagok, és talán megtapasztalta a gyógyföld belső alkalmazásának jótékony, méregtelenítő hatását is. Amit azonban a zeolit nevű vulkáni eredetű ásványi anyagról az utóbbi években sikerült kideríteni, az a laikusokat, természetgyógyászokat és orvosokat egyaránt ámulatba ejtette.

A történet a 80-as évek végén kezdődött, amikor a horvát feltaláló és kutató, Tihomir Lelas megnyert egy pályázatot, amelynek célja egy osztrák sertéshizlaldában keletkező, orrfacsaró bűz megszüntetése volt. Lelas ismerte a zeolit kedvező, gázelnyelő és szűrő tulajdonságát, kísérlete átütő sikerrel járt.

A sertések lelkesen nyalogatták a finom porrá őrölt kőzetet. A szörnyű bűz elmaradt, kevesebb állat hullott el, mint korábban, a hasmenés és az idegesség szinte teljesen megszűnt az állományban.

A feltaláló arra gondolt, hogy ami az állatoknak jót tesz, az talán az embernek is hasznára lesz, ezért intenzív kutatásba és kísérletezésbe kezdett. Ő is szedni kezdte a zeolitot, és legnagyobb csodálatára meggyógyult tőle a reumás térde. Csakhamar barátai is jelentkeztek kísérleti alanyként, őket is sikerült a legkülönfélébb betegségekből kikúrálni. Nem sokkal ezután azonban kitört a balkáni háború, és a kutatás abbamaradt.

A zeolit életmentő lehet?

Életmentő zeolit, neurosan, nehézfém, kelátkötő

Életmentő Zeolit

Lelas Amerikában tartózkodott, amikor lánya horvátországi haláláról értesült. A szerencsétlen lány ujján a seb elfertőződött, és a helytelen kezelés miatt beállt szepszis, kimenetele végzetes volt. Lelas biztos volt benne, hogy zeolittal meg lehetett volna menteni lánya életét. Ez a sorscsapás arra ösztökélte, hogy folytassa kutatásait.

Éveken át tartó kísérleteinek eredményeként kidolgozott egy olyan eljárást, amelynek segítségével szilárd anyagokat lehet nagyon finom részecskékké aprítani, valamint polarizálni. Tihomir Lelas ezt az eljárást világszabadalommal védette le. A dinamikus dörzsöléssel nyert finom por Super-Mineral néven vált ismertté.

A termék alapanyagául szolgáló lávakőzet világszerte igen sok helyen előfordul, de legtisztább formában Horvátországban, Szlovákiában és Kubában található. A hatás szempontjából lényeges az őrlemény finomsága, amit a Lelas-féle eljárással érnek el. Az így nyert részecskék mérete a nanotartományba esik (egy nanométer a milliméter egymilliomod része).

Az elektromos töltésű zeolitrészecskék képesek áthatolni a sejtmembránon, eljutnak a sejt belsejébe, ahol töltésüknek és különleges felületüknek köszönhetően megkötik a sejtplazmában található káros anyagcseretermékeket. A zeolitkristályok jellegzetessége, hogy porózusak, mikroszkopikus méretű lyukak, csatornák szelik át őket. Ha ezek a kristályok valamilyen szennyező anyaggal, ill. oldattal kerülnek kapcsolatba, a pórusokban elhelyezkedő atomok helyet cserélnek az oldat anyagaival. Ráadásul a szemcsék felülete negatív elektromos töltéssel bír, aminek köszönhetően a pozitív töltésű szabad gyököket képes magához vonzani és megkötni.

Néhány éven belül a porított szilikát hírneve viharos sebességgel terjedt világszerte. Ez Lelast nem lepte meg különösebben, hiszen tisztában volt a készítmény hatékonyságával. Az ásványi készítmény magától találja meg az utat azokhoz a helyekhez, amelyeknél a legnagyobb elektromos töltéskülönbséget észleli, és megszünteti azokat. Hordozóként pedig további természetes anyagokat, pl. virágport, propoliszt vagy csalánport tud közvetlenül a sejtekbe szállítani. Az eredmények láttán több kutató elismerte a zeolit jótékony hatását.

A zeolit tetraéder alakú rácsszerkezetet alkot, anyaga szilícium-alumínium-oxid, amelynek csatornáiban negatív töltésű kalcium-, magnézium-, nátrium- és kálium-ionok találhatók. Ezek stabilizálják és szabályozzák a szervezet elektrolit-háztartását. A 0,4 nanométeres csatornák mérete kiválóan alkalmas az ammóniák- és nehézfém-ionok megkötésére és semlegesítésére. A zeolitpornak a mérgekre gyakorolt erős adszorpciós és abszorpciós hatása, valamint rendkívüli antioxidáns hatása erőteljesen méregteleníti a szervezetet, valamint segít az öngyógyító mechanizmusok beindításában.

Természetes doppingszer

zeolit, neurosan, nehézfém, kelátkötő, candida gombaA zeolit az immunrendszer erősítésére és betegségek megelőzésében is nagyon hatékony. Laboratóriumi muslicákon megfigyelték, hogy a zeolit hatására a kísérleti állatok élettartama kb. 30%-kal nőtt. Ezek az állatok rövid életűek, ezért az élettartam megnövekedése rövid időn belül jól mérhető. Emberen ilyen megfigyelések érthető okokból még nincsenek.

A zeolit gyógyító hatása azonban nem újdonság. Már az ókorban is tudtak róla, őrleményét a sebgyógyulás gyorsítására, elősegítésére használták helyileg, sebhintőpor formájában. Egy kolumbiai régészcsoport leletei szerint a dél-amerikai indiánok már kb. 3000 évvel ezelőtt szintén alkalmazták a zeolitot gyógyászati célra.

Horvátország nemzeti válogatottja az Európa Kupa előtti időszakban szintén az említett zeolitkészítménnyel „doppingolták” magukat. A sokáig sikertelen horvát teniszsztár, Goran Ivanisevics wimbledoni győzelme előtt négy hétig mindennap nagy adag zeolitport szedett. Ezt talán sokan kétkedéssel fogadják, de ha figyelembe vesszük, hogy a méreganyagok megkötése rengeteg energiát képes felszabadítani a szervezetben, talán részben a zeolit is hozzájárult a győzelemhez.

A rák, a cukorbetegség, az érelmeszesedés és a szívinfarktus kiegészítő kezelésében is igen hasznos segítséget nyújthat a zeolit. A klinikai kísérletek kezdete óta sok adat gyűlt össze arról, hogy a rákbetegek kemoterápiáját zeolitos kezeléssel kiegészítve csökkenthetők a terápia kellemetlen mellékhatásai.

A zeolit nem gyógyszer, nem gyógyhatású készítmény, hanem táplálékkiegészítő, amely nagy mennyiségben sem mérgező. Az eddigi eredmények szerint számos egészségügyi kárt, amely helytelen táplálkozás, gyógyszerszedés, környezeti ártalmak miatt jött létre, hatékonyan képes csökkenteni, ill. megszüntetni. Úgy tűnik, sok esetben a természet a legmegfelelőbb gyógyír a betegségekre.

Érdekes fejlemények

A véletlennek köszönhető, hogy a speciálisan aprított, porított zeolit külsőleg alkalmazva is eredményes.

zeolit, neurosan, candida gomba, nehézfém, kelátkötő

Zeolit púder

Kozmetikai készítményekben a vulkanikus eredetű kőzet kolloidrészecskéi alkotják az alapanyagot. Az egyéb hatóanyagok növényi eredetűek, pl. körömvirág, algák, aloé vera, mandulaolaj, kakaóvaj, gyömbér, makadámiaolaj stb. kivonatai.

Az érdeklődés és a kutatás homlokterében azonban továbbra is a speciális kőzetpor belső alkalmazása áll. E téren továbbra is érdekes fejlemények várhatók. A zeolitok nukleonokat is képesek megkötni. Ez igen komoly jelentőséggel bír azok szempontjából, akiket atomsugárzás ért vagy sugárzó anyag került a szervezetükbe.

Az említett lehetőségeken túlmenően a kutatók azon dolgoznak, hogy a zeolitot textíliákká dolgozzák fel, ami nyilvánvalóan az allergiákban szenvedőknek jelenthet reményt. Az USA-ban a katonai vezetés mutat élénk érdeklődést a zeolitpor iránt. Egyes elképzelések szerint a katonák elsősegélycsomagjában helyet kap majd ez a speciális kőzetpor, mert az igen erős vérzést is hatékonyan csillapítja.”

(forrás: Természetgyógyász Magazin, 2003. február)

(Magyarországon a NEUROSAN por szintén zeolitkészítmény, bár nem olyan finom aprítású, mint amiről a cikkben szó van. – A szerk.)

Szerkesztő: Szabóné Plástyik Andrea

10 Replies to “Zeolit (Neurosan)”

  1. Kedves Andrea! Érdeklődöm, hogy a Neurosan port nehézfém kivezetésre milyen napi adagolásban és melyik napszakban kell szedni? Étkezés előtt vagy után?
    Válaszát előre is köszönöm, nagyon várom.
    Üdvözlettel
    Tiara

    1. Kedves Tiara!

      A Neurosan por dobozában benne van a betegtájékoztató és a szerint kell adagolni. Fejből sajnos nem tudom.

      Üdvözlettel, Andrea

      1. Kedves Andrea !
        Diszbiozisom van, a jo bacik nagyreszt kipusztultak, a normal floras e coli tulszaporodott, es endotoxinja folyamatosan kerul a verkeringesbe, es az lps gyulladasos faktor.
        Komoly gyulladassal is kuzdok.
        A perui kovafold, a zeolit por, vagy a neurosan jobb ?
        Haromfelet nem szeretnek szedni.
        Nalam a verkeringes, emesztes, maj stb erintett.

        A perui kovafoldet szedtem.

        A zeolit sokkal jobb, vagy hasonlo, csak mas helyrol valo a kozet, a por?

        Koszonom szepen

        1. Kedves Mónika!

          A neurosan a zeolit por, 50-50 % rátkai és mádi zeolitos riolittufa. A perui kovaföldet nem ismerem, ezért sajnos nem tudok válaszolni a kérdésére.

          Üdv, Andrea

  2. hello,
    i am very interested in this product, zeolit neuron.
    how can i order it.

    i am from `Romania, Timisoara
    thank you

    1. Helló Olivia!

      You can order the following link: http: //www.pingvinpatika.hu

      Best regards,
      Andrea Szabóné Plástyik

Hozzászólás a(z) István bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .